Makeup by Nikolett Toth

Menyasszonyi smink

A menyasszonyi smink éppoly fontos eleme a Nagy napnak, mint az esküvői ruha, hiszen minden menyasszony ezen a napon szeretne életében a legszebb lenni.

Menyasszonyi smink

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy a sminkes szakmában a menyasszonyi smink megálmodása és elkészítése áll a legközelebb a szívemhez. Nincs annál nagyobb elismerés, mikor a menyasszony először megpillantja magát a tükörben és elérzékenyülve, elégedetten, végtelenül hálásan megköszöni a munkámat.

A menyasszonyi smink éppoly fontos eleme a Nagy napnak, mint az esküvői ruha, hiszen minden menyasszony ezen a napon szeretne életében a legszebb lenni. A menyasszonyi smink legnagyobb elvárása a szépség kihangsúlyozása mellett a tartósság is, hiszen muszáj egész nap bírnia a strapát.

Ennek érdekében én mindenképp javasolnám az esküvő előtt álló hölgyeknek, hogy bízzák a menyasszonyi smink elkészítését professzionális sminkesre és ne maguk próbálják meg elkészíteni, lesz épp elég feladatuk ezen kívül is az esküvő napján. A sok izgalom és feladat mellett végül örülni fogsz, hogy mást megbíztál ezzel a feladattal és nagy terhet vettek le a válladról.

Egy másik fontos érv is áll amellett, hogy sminkes szakembert válassz, hiszen lehet hogy van egy jó elképzelésed, láttál egy szép sminket valamelyik oldalon, de ez korántsem jelenti azt, hogy előnyös lesz számodra. Véleményem szerint kell, hogy legyen egy hozzáértő szakember, aki a személyiséged és az elképzelésed mellett figyelembe veszi a szemed és hajad színét, az arcformádat, a ruhád színét, sőt még a csokrod is és ezek alapján elkészíti a tökéletes menyasszonyi sminket.

A menyasszonyi smink előtt mindig vegyél részt próba sminken! Véleményem szerint ez épp olyan fontos, mint az, hogy elmenj az esküvői ruhapróbára. Sok esetben az Instagramról, Pinterestről kiválasztott menyasszonyi smink vagy a ma “trendinek” számító sminkek nem igazán állnak jól mindenkinek. Sőt! Például egy hangsúlyosabb cicás szem, ami a mandula formájú szemen gyönyörűen áll, az egy mélyenülő szemen már nem mutat olyan jól. Ezért fontos, hogy ez már a próbán kiderüljön, illetve több variációt is láss, hiszen így tudod eldönteni, hogy melyik tetszik magadon és melyik is áll a legjobban.

A menyasszonyi smink jelmondata: legyen természetes, tartós és időtálló!
Célunk, hogy az előnyös tulajdonságokat kiemeljük és a kevésbé előnyösöket finomítsuk, ne essünk túlzásba inkább a természetességre törekedjünk. Az időtállóság is kiemelten fontos, hogy ne egy mai trendnek akarj megfelelni, hiszen évekkel később lehet, hogy rossz szájízzel fogod visszanézni az amúgy nagyon boldog emlékeket.

Lássuk, hogy nagy általánosságban kinek mi áll a legjobban!

Menyasszonyi smink kék szemhez

A barna szemsmink talán túl snassznak hangzik először, de gyönyörűen kiemeli a kék szemet és hogy ne legyen unalmas bronzos árnyalatokkal feldobhatjuk. A belső szemzugban egy kis bronzos csillogás élettel tölti meg a tekintetet.

Enyhén füstös smink is remekül passzol a kék szemhez, nem mondanám a legtermészetesebbnek választásnak, hiszen ezzel drámaibb hatás érhető el, de mértékkel nagyon jól tud állni.

A kék szemhez egy másik ütős választás lehet az örök klasszikus kombináció, a tökéletes tusvonal és a piros rúzs! Igaz ez egy bevállalósabb menyasszonyi smink, de nagyon jó választás lehet annak, aki nem fél egy karakteresebb, harsányabb sminktől.

Menyasszonyi smink kék szemhez

Menyasszonyi smink zöld szemhez

A kékhez hasonlóan a zöld szemhez is csodásan passzol a füstös smink és a barnás, aranyos, bronzos árnyalatok.

A szem kontúrozásához fekete helyett barnás árnyalatokat használjunk.
A bevállalósabbak mindenképp próbálják ki az élénk színű szemceruzákat és egy kis csillogással is megspékelhetik a szemsminket.

A szem zöldjének kihangsúlyozásához a kontrasztos színekkel kell játszani: meggyvörös, mályva, lila, aranyszín, a zöld különböző árnyalatai, barna, halványrózsaszín.

Ha szemhangsúlyos menyasszonyi smink helyett inkább a szájra szeretnénk helyezni a hangsúlyt a tökéletes vörös rúzs minimálisan festett szemmel telitalálat lehet!

Menyasszonyi smink zöld szemhez

Menyasszonyi smink barna szemhez

A barna szeműek nagyon szerencsés helyzetben vannak, mivel a barna szemhez szinte bármi passzol. Érdemes világosabb szemhéjpúderrel kiemelni a szemeket és egy kis csillogást is vinni a szemsminkbe.

Barna szemekhez a szénfekete szempillaspirál és tusvonal mutat a legjobban, keretet ad a szemnek.

Nem meglepő, hogy a füstös smink a barna szeműeknél is működik (mint a kék és zöld szeműeknél), ha egy kicsit extrábbra vágyik a menyasszony egy kis kék szín csodásan fog mutatni, hiszen a kék a barna komplementer színe.

A feketével keretezett szem vagy az extrán hangsúlyos tusvonal is szuperül mutat a barna szemmel így érdemes kísérletezni vele!

Menyasszonyi smink barna szemhez

Menyasszonyi smink szőke hajhoz

A természetesen szőke menyasszonyoknál figyelni kell, hogy a szemöldök megfelelően hangsúlyos legyen, hiszen a szemöldök ad keretet az egész arcnak.

A natúr visszafogott smink szőke hajjal igazán letisztult választás, elegáns, szűzies külsőt kölcsönöz viselőjének.

Szőke haj piros rúzzsal pedig szintén igazi klasszikus, dívás de mégis elegáns.

Menyasszonyi smink szőke hajhoz

Menyasszonyi smink vörös hajhoz

Mivel a vörös haj elég feltűnőnek nevezhető ezért fontos, hogy ne legyen hangsúlyos a szem és a száj is, mivel ezzel bohócossá válhat a megjelenés. A vörös hajnál a kulcs a mértékletesség! Nyugodtan vállald be a füstös sminket, de akkor mindenképp visszafogott natúr szájszínnel kell kompenzálni, illetve választhatsz vörös rúzst is, de ahhoz mindenképp natúr szemsmink dukál, így lesz igazán tökéletes a menyasszonyi smink.

Menyasszonyi smink vörös hajhoz

Menyasszonyi smink barna hajhoz

A barna szemhez hasonlóan a barna haj is jolly joker, hiszen szinte bármilyen menyasszonyi smink jól mutat hozzá. A füstös szem, a tusvonal, a bronz szín, mind remekül passzolnak.

Emellett a korall, vörös és az élénk rózsaszín rúzs is tökéletes választás lehet.

Menyasszonyi smink barna hajhoz

Menyasszonyi smink fekete hajhoz

A fekete hajszín a vöröshöz hasonlóan nagyon feltűnő és hangsúlyos, ezért különösen ügyelni kell a mértékletességre! Szem és szájhangsúlyos smink együtt kizárva, különben nem menyasszonyi smink, hanem túlzó partysmink lesz belőle!

A fekete tusvonal, a bronzos csillogás, sőt még a drámai sötét szemsatírozás is telitalálat natúr szájszínnel.

Menyasszonyi smink fekete hajhoz
ebook

Arcápolási rutin

Remélem mondanom sem kell, hogy milyen fontos a megfelelő arcápolási rutin kialakítása, hiszen a smink is a tökéletes bőrképen mutat a leggyönyörűbben. Iratkozz fel a várólistára, amiben egy cikksorozatban elmesélem, hogy milyen szempontokat vegyél figyelembe!

Picture of Tóth Nikolett

Tóth Nikolett

Tóth Nikolett vagyok a cheeks on fleek blog megálmodója, emellett professzionális sminkes. Marketinges egyetemi tanulmányaim mellett vágtam bele a Glamour Makeup Academy makeup artist képzésébe, ahol hobbiból hivatás született.